CSAK OROSZLÁNY!

Üdvözöljük az MSZP oroszlányi szervezetének oldalán

Polgármesterjelölt:

Ötvenkilenc éves műszaki pedagógus vagyok. Oroszlányban nőttem fel, s ma is itt élek feleségemmel. Egy felnőtt korú lányom van. A helyi Eötvös Loránd Szakközép- és Szakiskolában oktatóként kezdtem, majd az intézet műszaki igazgató-helyettesi feladatait láttam el. Huszonnégy éve veszek részt aktívan a közéletben. 1994-2002 között képviselő és alpolgármester voltam, s ezt követően 2002-ben a választók akaratából lettem a város polgármestere. Oroszlány lakói 2006-ban ismét megtiszteltek bizalmukkal.


 

1. számú választókerület


Szabó Istvánné

Szlovákiában születtem, és 1971 óta élek Oroszlányban férjemmel. Két felnőtt lányomra és három unokámra különösen büszke vagyok. Kertészeti technikusként a REMONDIS Zrt. park és köztisztasági részlegét vezetem. A választók bizalmából nyolc éve dolgozom a képviselő-testületben, ahol a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság tagjaként segítem az önkormányzat munkáját.


 

2. számú választókerület


Székely Antal

Ötvennyolc éves pedagógus vagyok. 1952-ben költöztünk Oroszlányba. Iskoláimat a városban végeztem, itt érettségiztem, majd magyar-történelem szakos tanár lettem. Posztgraduális képzésben még két diplomát szereztem. Jelenleg az Eötvös Loránd Szakközép- és Szakiskola igazgatóhelyettesként dolgozom. 1994-től veszek részt az önkormányzati munkában. 1994-1998 között polgármesterként, 2002 óta körzeti képviselőként és alpolgármesterként.


 

3. számú választókerület


Torma Lajos

Negyvennyolc évvel ezelőtt születtem Kevermesen. 1982-ben költöztem Oroszlányba, ahol vájárként helyezkedtem el a Szénbányák Vállalatnál. Egy felnőtt lányom van, aki már önálló életet él. Munkahelyemen a dolgozók érdekképviseletével foglalkoztam mint az üzemi tanács elnöke és a szakszervezeti bizottság titkára 2009-ig. Nyolc éve vagyok a képviselő-testület, illetve a szociális bizottság tagja.


 

4. számú választókörzet:


Metzger Gyula

Huszonegy évvel ezelőtt, 37 évesen költöztem Oroszlányba, s azóta itt élek feleségemmel. Négy fiam van. 1988-ban sportszervezői szakon végeztem el a Testnevelési Főiskolát, majd Bányász Sport Körnél dolgoztam. 1994-ben lettem települési képviselő, valamint a Gazdasági bizottság elnöke. 2002-ben és 2006-ban ismét megválasztottak képviselőnek, s e feladatom mellett a Városfejlesztési, Környezetvédelmi Bizottság elnöki funkcióját látom el.


 

5. számú választókerület:


Rajnai Gábor

Ötvenkilenc éves műszaki pedagógus vagyok. Oroszlányban nőttem fel, s ma is itt élek feleségemmel. Egy felnőtt korú lányom van. A helyi Eötvös Loránd Szakközép- és Szakiskolában oktatóként kezdtem, majd az intézet műszaki igazgató-helyettesi feladatait láttam el. Huszonnégy éve veszek részt aktívan a közéletben. 1994-2002 között képviselő és alpolgármester voltam, s ezt követően 2002-ben a választók akaratából lettem a város polgármestere. Oroszlány lakói 2006-ban ismét megtiszteltek bizalmukkal.


 

6. számú választókerület:


Jugovics József

Negyvenhat évvel ezelőtt telepedtem le Oroszlányban. Feleségem pedagógus, három gyermekem van. A Testnevelési Főiskola edzői szakán végeztem, s 13 évig az NB-I-es oroszlányi kosárlabda csapat edzője voltam, majd 12 évig testnevelő tanárként dolgoztam az Arany János iskolában. Tizenhat éve végzem önkormányzati munkámat, mindvégig a Művelődési, Oktatási és Sportbizottságban, melynek jelenleg az elnöke vagyok.


 

7. számú választókerület:


Módi Miklós

Több mint hatvan éve élek Oroszlányban. A műszaki egyetem gépgyártás technológus és hegesztő szakmérnök szakának elvégzését követően a szénbányák vállalatnál helyezkedtem el, ahol 35 évig dolgoztam a szállító üzemben, majd a központi gépjavító üzemben. Három felnőtt gyermekem van. 2002-ben kerültem be a képviselő-testületbe, s itt a pénzügyi bizottságban vállaltam feladatot, aminek két évig elnöke voltam. 


 

8. számú választókerület


Juhász József

Oroszlányban születtem ötven évvel ezelőtt. Szüleim az Oroszlányi Szénbányák Vállalatnál dolgoztak, így természetes volt, hogy egyetemi tanulmányaimat követően magam is ott helyezkedtem el, majd a bányamentők parancsnokaként fejeztem be pályafutásomat a vállalatnál. Jelenleg vállalkozóként dolgozom. Feleségem szintén vállalkozó, két gyermekünk van. Tizenkét éve dolgozom az önkormányzatban, ahol végig a pénzügyi bizottság tagja voltam, két évig elnöke.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 9
Össz.: 24 415

Látogatottság növelés
Oldal: Jelöltjeink
CSAK OROSZLÁNY! - © 2008 - 2024 - oroszlanyimszp.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »